Az “élet” menetén

 Talán leghíresebb cselekedetünk, amely a legtöbb figyelmet kapta, az április 15-én megtartott Élet Menete nevezetű rendezvényen volt, ahol egy „Az Igazság felszabadít!” feliratú transzparenssel álltunk szembe a rendezvényen résztvevő több tízezres tömeggel. Bizonyára sokan emlékeznek, hogy nem voltak képesek a gyülekezet egyes tagjai feldolgozni ezt a kinyilatkoztatást, és szitkozódva női tagok lökdösésével igyekeztek felülkerekedni a jelenlétünk okozta sokkot.A történetnek azonban ez a csak a veleje, a videó, mely elterjedt a neten, nem a teljes történet, ezért visszagondolva az ügy egyik szereplőjeként mesélem el mitől is vált számunkra is meghatározóvá ez a nap.

Eredeti elgondolás szerint nem a tömegben akartunk demonstrálni, hanem az Erzsébet híd budai oldalánál lévő Sziklatemplomnál gyülekeztünk, és fent kellett volna kibontanunk a transzparenst, a „bástya” pereménél, ahonnan jól látható. Ez az elképzelés viszont csak addig állta meg a helyét amíg oda nem értünk. Miután elfoglaltuk a számunkra megfelelő helyet, (befurakodtunk azok közé akik bámultak kifelé és várták a menetet, majd lassan elszállingóztak közülünk, tekintve a helyszűkét) mikoris észleltük, hogy a civilek között akadtak érdekes emberek, akiket sokkalta inkább érdekelte a mi jelenlétünk. A zavart oldalpillantások, és a tekintetük találkozásának erőltetett elkerülése abszolút nyilvánvalóvá kezdte tenni számunkra, kik is ők, és bizonyára az ügynökök számára is, hogy valamit intézniük kell, mert mi bizony nem a Duna csillogó vizének megszemléléséért vagyunk itt. Ezt követően halk telefonálgatás következett a részükről, amelyből immáron bizonyossá vált, hogy sajnos ők sem a szép kilátásért vannak itt. Igyekeztük megőrizni inkognitónkat, miközben óvatos összesúgások és egyéb praktikák keretei között – amit már csak a formalitás kedvérét tartottunk mi is fent – jeleztük egymásnak, hogy észrevettük, hogy figyelnek bennünket. Egy kevés aggodalom söpört végig a csapaton az akció végkimenetelét illetően, miután tudomására jutott mindenkinek a megfigyelők léte, de Zerolem körbejárva mindenkit egy két határozott szóval hamar eloszlatta a pánikot. Eközben kevésbé feltűnésmentesen a fent lévő két ügynöknél is mozgolódás támadt egy harmadik ügynök formájában, aki feltűnt, váltottak pár szót majd távozott, míg a másik kettő kicsit távolabb tőlünk szemlélt tovább. Eközben odalent megérkezett egy rohamkocsi, benne nagyságrendileg két-tucat készenlétissel, és a sofőr néha ránk pillantott.

Egy percre a burkolt megfigyelésük helyett más merre tekintettem, hátha közeledik a menet, és még sikerülhet gyorsan végrehajtani az akciót, – láttam a többiek arcán, hogy ők is ezen tanakodnak – de mire megint visszafordultam már az egyik szemita jellegű baseballsapkás alak telefonnal végigvett minket. Egyik társunk azonban rögzítette ezt az eseményt így derülhetett ki, hogy sejtéseink az ügynök mibenlétükről nem volt alaptalan. Íme a videó ahol részletezzük:

Hamarosan megérkeztek a rendőrök is mintegy végszóra, az események záróakkordjaként. Egyesével igazoltattak bennünket, miközben megnézték a táskáinkat is, de szerencsénkre nem voltak elég alaposak így nem találták meg a transzparenst nagy örömünkre. Mikor már biztos volt, hogy feljönnek a rendőrök, az ügynökök pedig már elkotródtak, akkor Z.-vel kinyitottuk az egyik táskát és ledobtuk a földre. Mikor a ruházatátvizsgálás következett, mindig odébb rugdostuk a hátizsákot, mintha azt már nézték volna. Így végül azt senki nem vizsgálta át…

Közben a rendezők közül is felért a helyszínre egy nagydarab, szakállas alak, aki toporzékolva követelte, hogy „vigyenek el minket”. Mikor a rendőrök megkértek minket, hogy vegyük le kabátunkat, ott álltunk díszegyenruhában, és pusmogás szaladt végig a sorokon. Arra ugyan számítottak, hogy nemzeti ellentüntetők vagyunk, de erre nem. Végül hiába dühöngött a szervező, csak a helyszín elhagyására szólítottak fel minket. Ez szerencse volt nekünk, de szarvashiba a részükről. Vagy baráti kikacsintás?

Felszólítottak bennünket a távozásra, mi pedig azon tanakodtunk, hogyan tovább. Végigfutottunk pár alternatívát, de igazából nem volt ideális hely a távolból, hogy megcsináljuk így Zerolem egy határozott irányba mutatott feloldva a tanácstalanságot: Bemegyünk közéjük!

Megindulva a tömeg felé új hullám járta át a csapatot, és éreztük a siker lehetőségét. Miközben gyors tempót erőltettünk magunkra és gyorsabban haladtunk a tömegnél, egyre kezdett sűrűsödni az ember-massza ami jelezte, hogy lassan eljő az alkalmas pillanat. Egyszer csak Zerolem látva, hogy a biztonságiak már elindultak felénk heves rádiózás közepette, szólt, hogy álljunk meg és azonnal vegyük le magunkról a kabátokat, mert itt az ideális hely és idő.

Két pillanattal később, a tömegnek még csak ideje sem volt reagálni, mi már a transzparenst igazgattuk, hogy jól látható legyen. Mikor ráébredtek, hogy nem tartozunk közéjük, elbődültek és válogatott szitkokkal halmoztak el minket. Ahogy teltek a percek és nem kaptak gyűlölködésükre szintjében megegyező válaszreakciót, felbátorodott egyikük, és átlépve a biztonságiak heveny sorfalát – ami elválasztott a tömegtől minket – sikerült elszakítania a transzparenst. Ezek után történt az a felháborodást keltő eset, hogy két női tagunkat sikerült ennek az illetőnek meglöknie hátulról, miközben kikísértek minket. Sajnos a kialakult helyzet nem adott méltó módot a revans vételnek ezért a becstelen tettért, és még előttünk volt a rendőri intézkedés gondja is.

Annak tudatában cselekedtünk, hogy valójában nem szegünk törvényt, de ismerve a jelen kor állapotait, nagy izgalom tölti el az embert ilyen helyzetben, hiszen a közelmúlt sok példával szolgált a kettős mérce létező jelenségére. Újabb rutinszerű igazoltatás és motozáson esünk át; azonban sokkal emelkedettebb hangulatban! A minket igazoltató rendőrök inkább nyugalmat, sem mint rossz közérzetet keltettek bennünk egy két egyetértő szó elhangzása után, és az igazoltatás végére már viccelődni is bátorkodtunk. Sőt, egy öreg úr jött az igazoltatás közben panaszkodni a rendőröknek, hogy milyen jogon vagyunk ”előállítva” és szinte én éreztem kellemetlenül magam, hogy nem közölhetem kellő nyíltsággal a bácsival: nem szívéből, hanem szükségből teszi az éppen motozó rendőr. Persze itt is megoszlottak a vélemények rólunk, mert közöttük is voltak azért, akik jól láthatóan szívesebben láttak volna minket a rabszállítóban, de ez nem csorbítja az élmény pozitív jellegét, hiszen alapvetően ellenséges hozzáállást vártunk. Miután végeztünk, elengedtek bennünket és mi egymásnak gratulálva hagytuk magunk mögött őket.

Úgy érezzük, hogy nem volt hiábavaló tettünk, hiszen nem volt más szervezet ami sikeresen ellendemonstrált volna ezen az alakalmon rajtunk kívül, és így még nagyobb megtiszteltetés, hogy sikerült mindnyájunk közös ügyét képviselni. Kihívás volt számunkra is, hiszen számos alkalom lehetett volna arra, hogy kudarcba fulladjon az akció, mégis a sors segedelmével úgy alakultak az események, hogy azok a legkedvezőbbek legyenek az ügy szempontjából.

Itt nem lehet hozzászólni.

Tartalomjegyzék